1969-ben épült családi ház a kb. 400 főt számláló falu központjában helyezkedik el. Csendes, nyugodt környezetben található, kiválóan alkalmas a kikapcsolódásra, pihenésre. A már itt nyaralók is ezt támasztották alá. 2 szoba, nappali/étkező, fürdő, konyha, éléskamra mind - mind hozzájárulnak az összkomfortos pihenéséhez. A kisebb szoba két ágyas, a nagyobb, melyben a televízió is található két-két ágyas. Videózásra is van lehetőség. Főbérlő nincs, a vendégek maguk vannak, velük senki sem lakik. A szállásadó a közvetlen szomszédban található, bármiben a kedves vendég segítségére áll. A lakás az őszi időkben cserépkályhákkal fűthető, mely a szállásadó feladata. Jobb naposabb időben, ill. tavasszal és nyáron a szalonnasütő hely, kerti bútorok, gyerekeknek homokozó, hinta, mind - mind rendelkezésükre áll.
Számos nevezetesség található a falu közvetlen közelében is. Ilyen például a Somló hegy, mely a borairól világhírű, de a kilátó ill. a vár romjainak megtekintése sem elvetendő a "borkóstolások" mellett. Vas megye irányába pedig hasonló jellegű a Ság hegy. Iszkázon a híres Nagy László költőnk lakóháza tekinthető meg. A bolgár szobát feltétlenül érdemes megnézni. A tüskevári múzeum ill. a fazekas műhely kirándulók, nyaralók kedvelt és sokat látogatott helye. Ezek a helyek csupán tízpercnyire vannak a falutól. Messzebb, de mégis a közelben található a sümegi vár, a tapolcai tavasbarlang, hévízi gyógyfürdő, sárvári termálfürdő. Mind - mind nagyon látogatott helyek.